Tetten ért tolvajok
A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást tetten ért szolnoki tolvajok ügyében.
A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást tetten ért szolnoki tolvajok ügyében.
Csak a falun belül akarta halaszthatatlan teendőjét elintézni a 44 éves kónyi férfi, ezért rendszámot cserélt járművein. Gondolta, megússza a szabályszegést. A rendőrök karjaiba futott, akik gyorsan rájöttek a „trükkös” megoldásra.
Sopronban öt, Hegyeshalomban három illegális határsértőt szállítottak le a határrendészek a nemzetközi szerelvényekről. A külföldiek érvényes úti okmány hiányában akarták átlépni az államhatárt.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útzár mellett helyszínelnek a rendőrök a 7-es számú főút Pest megyei szakaszán.
Édesanyjával és nagymamájával végzett M. Roland.
Fának ütközött egy autó Makónál: hárman megsérültek.
Mikrobusz és kamion ütközött össze.
Két embert állítottak elő a szegedi rendőrök a Kálvária térről.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A két tinédzser úgy gondolta, hogy az új nyári ruhákat Győr egyik bevásárló központjában szerzik be. Boltról boltra jártak, végül lebuktak.