Legfrissebb híreink

Felszámolt bűnszövetség

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Huzamosabb ideje lopták ki nagy mennyiségben a rezet egy marcali telephelyről.

Embercsempészés a gyanú

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy grúz sofőr és a vele együtt utazó öt külföldi sem tudta jogszerű magyarországi tartózkodását hitelt érdemlően igazolni.

Zebrán ütötte el a kerékpárost

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mezőkövesden elsodort egy kerékpárját toló nőt a zebrán egy autó vezetője, akivel szemben a rendőrség szabálysértési eljárást indított.

Önkényesen beköltözött és még az áramot is lopta

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi nyomozók vádemelési javaslattal lezárták az eljárást azzal a 34 éves férfival szemben, aki családjával egy lakatlan házba, a tulaj engedélye nélkül beköltözött.

Kiszűrték a forgalomból

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyedi azonosító jellel visszaélés miatt intézkedtek a szabolcsi motoros rendőrök.

Bűnügyi összefoglaló Esztergomból

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik férfi kerékpárt lopott, a másik egy lottózóban garázdálkodott. Mindkét elkövetőt kihallgatták a rendőrök.

Összedolgoztak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Negyedszázad rendőr indult 8 helyszínre, a termés: két drogterjesztő, hét fogyasztó elfogása, kristály és marihuána lefoglalása.