Legfrissebb híreink

Újabb lépés az állatok védelmében

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az Állatorvostudományi Egyetemmel kötött megállapodással bővítette együttműködéseinek körét az állatvédelem terén a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az aláírás apropóján a BRFK újabb figyelemfelhívó videóval is jelentkezik.

Poros is, ismeretlenes is – de már csak volt 2.0

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feladta magát az a két férfi, akit a Pest megyei rablási detektívek egy 13,5 évvel ezelőtti ékszerbolt rablás tetteseiként azonosítottak. Szökésben voltak, de inkább önként jelentkeztek. Harmadik társukat már korábban elfogták.

Betört, lopott, elfogták

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a debreceni rendőrök azt a férfit, aki betört egy józsai kisboltba.

Fokozott ellenőrzésre kell számítani

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megye teljes közigazgatási területén ellenőriznek a rendőrök.

Parkolópályán

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két horrorkaraván is fennakadt a hálón Pest megyében.

Táskát lopott, beazonosították

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök elfogták az 59 éves nőt, aki egy ott felejtett táskát lopott az élelmiszerboltból.