Legfrissebb híreink

Ismét elsők Győr-Moson-Sopron Megye balesethelyszínelői

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az országos összetett csapatversenyen - 20 induló csapat közül – 2021. év után ismét az első helyezést érték el a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei.

Őrizetben a kispesti keresztelőn verekedők

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A pünkösdvasárnap történt bántalmazás miatt két férfi után indított hajtóvadászatot a BRFK. A feltételezett elkövetők végül feladták magukat.

A főkapitány fogadta a delegációt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendvédelmi Technikum által szervezett nemzetközi konferencia keretén belül látogatták meg külföldi, illetve hazai delegációk a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét.

Rendőrkézen a kerékpárokra utazók

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri járőrök még aznap elfogták azt a három fiatalt, akik egy üzletközpont kerékpártárolójából tulajdonítottak el egy BMX kerékpárt.

Személyi változás a Bajai Rendőrkapitányságon

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyugdíj előtti rendelkezési állományba vonult András István r. ezredes, a Bajai Rendőrkapitányság vezetője. A kapitányságvezetői feladatokat 2022. július 1-jétől Horváth Róbert r. alezredes látja el.