Még tart a nyár

A rendőrök vízen is jelen vannak a turizmussal érintett területeken Győr-Moson-Sopron vármegyében.
A rendőrök vízen is jelen vannak a turizmussal érintett területeken Győr-Moson-Sopron vármegyében.
Aucklandben négy ember került kórházba ételmérgezés gyanújával, amit egy cukorka hamisított változata okozott. Ananászízűnek kellett volna lennie, de nagyon keserű volt, és halálos mennyiségű metamfetamint tartalmazott. Miután a hatóság figyelmeztette a lakosságot és a terméket visszavonta a boltokból, internetes piactéren is árultak belőle.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. augusztus 20-án 08.00 órától augusztus 21-én 08.00 óráig.
Két csuklós buszt indított be két fiatal egy csepeli telephelyen. Egyiküknek már a kapun sem sikerült kihajtani, társát az első sarkon túl kényszerítette megállásra az egyik dolgozó. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sérült meg senki.
Ajaki otthonukban több, nagy erejű ütéssel végzett apjával a 28 éves férfi.
Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt több helyen lesz ideiglenes forgalomkorlátozás 2024. augusztus 19. és 21. között Békés vármegyében.
A rendőrség befejezte a szolnoki kalandparkban történt bűncselekmények vizsgálatát.
Gáz-riasztó fegyver használatával nyomatékosította igazát haragosával szemben a Karancskesziben élő férfi.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
A rendőröknek évről évre gyűlnek emberi kapcsolataik, közös élményeik. Néha kiderül: akik most kollégák, évtizedekkel ezelőtt is ugyanazon a helyen voltak, csak nem ismerték egymást. Ez történt a Békés vármegyei Berczi ezredes és Nagy alezredes esetében is, akik a napokban jöttek rá, hogy egy nap, 1989. augusztus 20-án a Kossuth téren avatták tisztté őket.