Legfrissebb híreink

Sikkasztott, de lebukott

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyatádi rendőrök letartóztatást kezdeményeztek az intézmény tulajdonosával szemben.

Rablók őrizetben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Deteken és Ózdon történt rablások elkövetőit vette őrizetbe a rendőrség.

A nő megtalálta, a férfi eltette

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai nyomozók két főt hallgattak ki gyanúsítottként, akik találtak egy pénztárcát, majd a benne lévő pénz egy részét elköltötték.

Új autó plusz 120 000 forint

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenkét hónapra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azt a sofőrt, aki Edelényben úgy közlekedett egy frissen vásárolt autóval, hogy nem volt érvényes vezetői engedélye, továbbá a megengedett sebességet is túllépte.

Elfogták az embercsempészt

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári rendőrök tíz illegális migránsra bukkantak egy Ausztria felé tartó személygépkocsiban.

„Cipősdoboz Akció" Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai adományokat gyűjtöttek a nehéz sorsú gyermekeknek.

Fokozott ellenőrzésre kell számítani

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Körmendi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2019. december 19-én 11 órától 2019. december 19-én 15 óráig.

Kivilágítatlan kerékpárral, fényvisszaverő mellény nélkül

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsít a rendőrség egy kerékpárost, mert Medgyesbodzás és Medgyesegyháza között összeütközött miatta két autó, de ő nem állt meg. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Jegyellenőrt bántalmazott az utas

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy ellenőrre támadt Miskolcon egy agresszív utas, a nőt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.