Legfrissebb híreink

A láthatóság életet menthet!

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid időn belül egy kerékpáros és egy gyalogos halt meg közlekedési balesetben Veszprém megyében. Mindkét baleset sötétben történt, és egyik áldozat sem volt jól látható.

Jegy helyett kést vett elő

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kőbányai rendőrök 10 perc alatt elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy késsel megfenyegetett egy buszsofőrt, de miután megtudta, hogy kamera van a buszon, meggondolta magát.

Elfogott betörők

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi nyomozók elfogták azt a három férfit, akik egy helyi ingatlanba törtek be.

Két határsértőt fogtak el a rendőrök Békés megyében

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az orosházi vasútállomáson a rendőrök ellenőriztek két férfit, akik nem tudják hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon, ezért előállítják őket.

Zebrán ütötte el

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik autó megállt, míg a másik, az álló jármű mellett elhaladva ütötte el a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogost.

Fut, robog a kicsi kocsi, benne ül az Aranyosi…

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csúszós, jeges úton vezetni, kellő rutin és tudás nélkül vezetni korántsem olyan vicces, mint Aranyosi Péter módon gumit cserélni*.

Illegális migránsok Csongrád megyében

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba kilenc határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.