Legfrissebb híreink

Ittasan és bódultan vezettek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai harminc ittas, továbbá egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenhetedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Sok volt a rovásán

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Célkörözési Osztály nyomozói fogták el azt a férfit, aki ellen több mint másfél év alatt hét elfogatóparancs volt kiadva csalás bűntett miatt, illetve amiatt, mert nem kezdte meg a kiszabott közérdekű munkát, és a börtönbe sem vonult be.

Emberölés a gyanú

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.

Fél órán belül bilincsben

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rablással gyanúsítható kerecsendi férfit a helyi körzeti megbízott rendőr és a polgárőrök közösen fogták el.

Migrációs összefoglaló

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun megyében tegnap 89 illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök.

Rabolt, majd feladta magát

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Önként jelentkezett a rendőrségen egy 29 éves helybéli férfi, aki előző nap késsel fenyegetve kirabolt egy dohányboltot Győrben.

Buszon lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett egy tatabányai helyi járatos buszon elhagyta az irattartóját, egy nő pedig ellopta azt.

Tizenöten próbálkoztak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizenöt határsértő Csongrád megyében tegnap. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Illegális migránsok Csongrádban

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

23 illegális migráns

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A délután folyamán három migránscsoportot tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun megyében.