A 4-es számú főút nem repülőgép-kifutópálya

Jász-Nagykun-Szolnok megyében továbbra sincs autópálya.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében továbbra sincs autópálya.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.
Az egész évben végzett kiemelkedő szakmai munkájukért, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó, huszonhárom munkatársunk részesült elismerésben.
A nagykátai rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették a 27 éves helyi férfit.
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 24 éves férfival szemben, aki ittasan, a járművezetéstől eltiltva vezette ismerőse autóját.
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 46 éves gici sofőrrel szemben folytatott.
A pápai rendőrök rendhagyó módon emlékeztek meg a közlekedési balesetek áldozatairól.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a fiatalkorú fiút, aki megtámadott Miskolcon két nőt, és megpróbálta elvenni az értékeiket.
A rendőröket egy balesethez riasztották, a helyszínen derült ki, hogy a sérült ellen elfogatóparancs van érvényben.
65 illegális migránst tartóztattak fel az egyenruhások fél nap alatt.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.