Gyors léptek

A debreceni körzeti megbízott elfogta és előállította a körözött férfit.
A debreceni körzeti megbízott elfogta és előállította a körözött férfit.
Gyanúsítottként hallgatták ki a szegedi nyomozók azt a helybeli férfit, aki egy cukrászdába tört be a Tisza-parti városban, majd bezárta magát a kazánházba. Lopás miatt kell felelnie.
A Dombóvári Rendőrkapitányság járőrei egy cég telephelyén kigyulladt munkagépet oltottak.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Kiemelkedő teljesítménnyel a dobogó második fokára állhattak a Tolna megyei rendészeti pályaorientációs képzésben résztvevő középiskolások.
A külföldi férfiak jogellenesen lépték át az államhatárt.
A Rendőrség állományában végzett kiemelkedő szakmai munkája alapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának vezetője elismerésben részesült.
A Rendőrség Napja alkalmából dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya „Budapest közbiztonságáért” díjjal köszönte meg Tarlós Istvánnak, Budapest főpolgármesterének a közös munkát.
A feltételezett elkövetőt a budapesti nyomozók másfél órán belül elfogták.
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 76 éves férfival szemben.