Vonaton bújtak meg
Egy tehervonat konténerében megbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra három illegális migráns.
Egy tehervonat konténerében megbújva, jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra három illegális migráns.
A forgalom ismét zavartalanul halad Debrecen külterületén.
Illegális migránsokat tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun megyében.
A rendőrök teljes útzár mellett helyszínelnek.
A megyeszékhelyen tartott ünnepségen a kiemelkedő munkát végző munkatársak és az együttműködő szervezetek is elismerésben részesültek.
A pécsi rendőrök 30 percen belül elfogták azt a férfit, aki kifosztott egy idős asszonyt az utcán.
A vízminőség ellenőrzésére hivatkozva otthonukban fosztott ki időseket az ország több településén egy négyfős társaság, közülük három személyt letartóztatásba helyeztek.
Ajkán és Várpalotán is megnyitotta kapuit a rendőrség az érdeklődők előtt Szent György napja alkalmából.
A megyeszékhelyen tartott ünnepségen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelkedő munkát végző munkatársai részesültek elismerésben.
Az erzsébetvárosi járőrök egy Király utcai társasház kapujában fogták el a menekülő betörőt.