Forgalomkorlátozás Tolna megyében
Időszakos lezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Időszakos lezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Fürdeni mentek a Drávára Felsőszentmártonnál, azonban egy gyermeket elsodort a víz, többen pedig egy kőgáton és egy szigeten rekedtek. A rendőrök, tűzoltók és mentők összefogásával sikerült megmenteni őket.
Fiataloknak is adott el kábítószert a gyanú szerint egy férfi Magyarbánhegyesen. Volt olyan fogyasztó, aki tartozást halmozott fel nála, őt megfenyegette. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte.
53-ból 1 sofőr volt ittas Hajdúböszörményben.
A gyanú szerint K. Melinda és társai Mélykúton több személynek adtak el új pszichoaktív anyagot.
A Nyírbátori Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a kétnapos ellenőrzésbe hazai és külföldi társszerveket is bevontak.
Az egyik sértett felriadt, majd segítségért kiáltott a kórteremben. Az erzsébetvárosi rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetőt.
A budaörsi rendőrök két nap alatt befejezték a nyomozást az ellen a két ukrán férfi ellen, akik egy helyi áruházból vittek el különböző termékeket.
Az épületegyüttes a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek biztosít korszerű munkakörülményeket.
A rendőrök egy Dunaújváros, Szórád Márton úton történt közlekedési baleset részesének és szemtanúinak megállapítása érdekében kérik a lakosság segítségét.