Kábítószer birtoklása miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök több mint 200 gramm marihuánát foglaltak le.
A nyíregyházi rendőrök több mint 200 gramm marihuánát foglaltak le.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kivételével az informatikai hiba továbbra is fennáll, az átléptetés lassú, de folyamatos.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Több pécsi üzletbe is betört egy férfi, és eddig nyolc esetet tudtak hozzá kötni a nyomozók.
Már a 90-es évek elején részt vett a kambodzsai rendőri misszióban, azóta pedig további nyolcban, közel 15 éves külszolgálati idővel. Kulcsár Attila alezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) külszolgálati és béketámogató osztály kiemelt főelőadója kollégái szerint egy ikon a missziósok szemében.
Világítás, rendszám és jogsi nélkül, ittasan közlekedett.
A rendőrök elfogtak három nőt és három férfit Ózdon, akik a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árultak Borsodnádasdon, Járdánházán, Arlón, Ózdon és Csernelyen több helyi fiatalnak.
Bolti lopás után menekült el egy pár, és a férfi egy késsel fenyegette meg üldözőit. A jászapáti rendőrök bilincse igen hamar kattant az élettársak kezén.
Balesetet okozott egy sofőr Szentesen, aztán segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyében.
A budapesti rendőrök 2023 októberében 64 alkalommal tartottak ellenőrzést a főváros útjain a balesetek, az illegális gyorsulások, „driftelések” és engedély nélküli jármű-átalakítások megelőzése, megszakítása és szankcionálása céljából. Összesen 815 gyorshajtó akadt fenn a rostán.