Legfrissebb híreink

A budapesti rendőrök a 28-as villamosvonalat ellenőrizték

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A járőrök a közlekedési szabályok betartását is figyelték, miközben a BRFK és a BKK együttműködésének keretében a Blaha Lujza tér és Kőbánya közötti villamosvonalat ellenőrizték.

Kevesebb baleset, több élet

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Kevesebben haltak meg eddig idén az utakon, mint a tavalyi év azonos időszakában, de mindannyiunknak tenni kell azért, hogy ez a kedvező tendencia folytatódhasson. Többek között a szabályok betartásával és kellő körültekintéssel.

Véget ért a hajtóvadászat – elfogták a jobbágyi rablót

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád és a Heves vármegyei rendőrök a mai napon fogták el azt a 32 éves férfit, aki súlyosan bántalmazott egy Jobbágyiban élő idős nőt és más súlyos bűncselekményeket is elkövetett.

Police Café Helvécián

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét összeültek a vármegyei rendőri vezetők és kötetlenül, kávéházi hangulatban beszélgettek a szervezetfejlesztésről.

Megelégelték

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a dunaújvárosi rendőrök azt az ámokfutót, akit többször rajtakaptak már eltiltás hatálya alatti járművezetésen.