Baleset a 6-os számú főúton
A helyszínelés idejére lezárták a rendőrök az útszakaszt.
A helyszínelés idejére lezárták a rendőrök az útszakaszt.
A nagyatádi rendőrök fagyasztott vadhúst találtak igazoltatás közben egy személygépjárműben.
A Nagyatádi Rendőrkapitányság eljárást indított 2013. június 27-én egy bakházai testvérpár ellen felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett magánlaksértés bűntett, továbbá súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
28 határsértőt és két embercsempészt fogtak el a mosonmagyaróvári határrendészek a társszervekkel közösen az elmúlt két nap alatt Hegyeshalom térségében. Tizenegyen autóval, tizenheten vonaton akarták illegálisan átlépni az államhatárt.
Győr egyik nádorvárosi éttermében tartotta érettségi bankettjét az a társaság, akik közül négyen emelkedett hangulatban, a városrész több hulladéktároló edényét felborították, az útjukba került parkoló autókról, pedig a márkajelzéseket tépték le.
Egy soproni templomból állították elő a járőrök azt a román férfit, aki 2013. június 26-án délben lopott meg egy helyi asszonyt.
Karcagon a Madarasi úton történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset, melyben egy idős férfi vesztette életét.
Egy kerékpáros vesztette életét a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen.
A Kelebiai, Hercegszántói és a Bácsalmási közúti határátkelőknél ki és befelé irányban is hosszabb várakozási idővel kell számolni.
Az őrjöngő 36 éves V. Gergely söptei lakost csak célzott lövésekkel tudták megfékezni a rendőrök a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Pszichiátriai Osztály főbejárata előtt.