Hálapénzt fogadott el

A budapesti nyomozók vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsítanak egy 56 éves főorvost.
A budapesti nyomozók vesztegetés elfogadása bűntettével gyanúsítanak egy 56 éves főorvost.
Két nap alatt kilenc embert fogtak el, hallgattak ki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt a békéscsabai rendőrök. Közülük ketten egy gyomaendrődi tanyán árultak drogot, ketten az utánpótlás beszerzésében segítettek nekik, öten pedig fogyasztóként lettek gyanúsítottak.
A szolnoki rendőrök közel egy kilogramm drogot találtak cipősdobozba rejtve.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A kispesti rendőrök egy fiatalt fogtak el, aki a gyanú szerint háromszor is tárcsázta a segélyhívót bombarobbantással fenyegetve.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság prevenciós munkatársai a helyi általános iskolában tartottak figyelemfelhívó előadást.
A karcagi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Utastársai késsel fenyegetve kiraboltak egy kamasz fiút egy Nyíregyházára tartó személyvonaton.
Sajátos okból és körülmények között kényszerült a szolgálati autó elhagyására Cory Marquez közrendőr, az új-mexikói Rio Rancho kapitányságának járőre: megnyílt alatta az aszfalt. Csak az egyenruhája bánta, mert derékig sáros lett, ahogy kikecmergett, és a kocsinak sem lett baja, de ilyet ritkán látni.