Parkoló autóknak ütközött, majd elhajtott

A 41 éves férfit perceken belül elfogták a debreceni rendőrök.
A 41 éves férfit perceken belül elfogták a debreceni rendőrök.
Az elmúlt 24 órában a rendőröknek hét személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén kellett intézkedniük a megye útszakaszain.
Egy idős asszonynak segítettek a rétsági rendőrök.
A salgótarjáni rendőrök elfogtak, gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek egy 32 éves férfit.
A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 74 éves férfi ellen indítottak közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Az olasz hatóságok körözték.
Elméleti és gyakorlati feladatokban mérték össze tudásukat a polgárőrök. Békés megyét Pljesovszki János és Szász Pál képviselheti az országos döntőn.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a társszervek bevonásával a főváros több kerületében ellenőrizték a járműveket.
Egy közúti jelzőtáblát kitépett a helyéről, egy buszmegálló üvegeit pedig betörte egy 23 éves szigethalmi lakos.
A csornai rendőrök elfogták a garázda férfit.