Szemfüles szabadnapos rendőrök

Kollégáink pihenőidejükben fogtak el tolvajokat.
Kollégáink pihenőidejükben fogtak el tolvajokat.
Nyílt titok volt a lakosok között Pétervásárán, hogy az egyik lakásban pszichoaktív anyaggal üzletelnek. A hír a helyi rendőrőrs állományának is a tudomására jutott, és két hónapon belül egri kollégáikkal felszámolták a bűnbandát, megszüntették a drogbizniszt.
A múlt hét közlekedésrendészeti tapasztalatai Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
A hajdú-bihari rendőrök két ukrán állampolgárt továbbra is köröznek az üggyel kapcsoltban, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei apával és két gyerekével szemben pedig befejezték a nyomozást.
Közel 100 km/h-s szél fújt a Balatonon.
A járművezetéstől eltiltás hatálya alatt ült volán mögé az a férfi, akinek az autójában és a ruházatában még kábítószert is találtak a rendőrök. A nyomozók őrizetbe vették.
Nagykőrösön és Dunaharasztiban is akcióztak a Pest vármegyei rendőrök. Cél a balesetek/jogsértések megelőzése, megszakítása és felderítése volt.
Az eset során négyen elhunytak, nyolcan megsérültek. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Magyarország képviseletében a 2021-es tokiói nyári olimpián öttusában a 12. lett, idén jobb eredményt várnak tőle. Hogy nagyon jót vagy egyenesen a legjobbat, az mindegy, minek rápakolni a vállára az esélyesség terhét. Gulyás Michelle hadnagy számára, aki nemrég végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendvédelmi szakán, az olimpiai kvóta már megvan, jöhet a párizsi ötkarikás találkozó.
101 rendőr, valamint a társszervek munkatársai tartottak komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést pénteken éjszaka Budapest V., VI, és VII. kerületében. Igazoltattak 563 embert, ellenőriztek 411 gépkocsit (ezek majdnem egynegyede taxi volt), egy szórakozóhelyet, elfogtak vagy előállítottak összesen 13 embert.