Legfrissebb híreink

Befejezett ügy: betörők rendőrkézen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást két férfi ügyében, akik több szegedi betöréssel gyanúsíthatók.

Egy kamionból 100 liter gázolajat loptak

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök pár óra alatt azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket Nagylak határátkelőhelyen fogtak el.

Véradónappal tisztelegnek kollégáik előtt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véradást rendeztek a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányságon Borbély Zoltán posztumusz hadnagy, és az összes szolgálatteljesítés közben hősi halált halt rendőr emlékére.

Cáfolták a rablómesét

Zsaru Magazin

Nyíregyházi nyomozók egy ottani gyártelep több térfigyelőjének kamerafelvételét is beszerezték, és a különféle szögekből rögzített képkockák igazolják, hogy január 26-án 17:05 és 17:10 között az elkövető nem azt csinálta, amit a vallomásában előadott. Meséjét a bejelentő is cáfolta, de a bűncselekményt így sem ismerte el.

Egy év alatt több százszor zaklatta volt párját

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 57 éves férfi rettegésben tartotta egykori, hajdúböszörményi barátnőjét. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Őrizetben az őrjöngő

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyszínen fogták el azt a férfit, aki bántalmazott két helyi lakost Vámospércsen.

Körözési akció Oroszlányban

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 16 fővel szemben intézkedtek, öt embert őrizetbe vettek.

Pillanatnyi figyelmetlenség, súlyos sérülés

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Piroson hajtott át egy autós Békéscsabán egy forgalmas kereszteződésen. Egy buszvezetőnek hirtelen fékeznie kellett miatta, egy utas súlyosan megsérült. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Nem hittek neki

Készenléti Rendőrség

A készenléti rendőrök tetten értek egy férfit, aki női társával Budapest egyik utcájából ellopott egy robogót. Bár az egyenruhásoknak a 19 éves fiatal eleinte azt hajtogatta, a jármű a sajátja, de egy idő után rájött, nincs mit tagadnia.