Öltözőszekrényeket törtek fel

A szegedi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki két szegedi fiatalt, akik harmadik társukkal öltözőszekrényeket törtek fel egy helyi fürdőben.
A szegedi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki két szegedi fiatalt, akik harmadik társukkal öltözőszekrényeket törtek fel egy helyi fürdőben.
A forgalom ismét zavartalanul halad Szekszárd és Kakasd között.
Pázmánd térségében történt baleset miatt az autópálya Balaton irányába vezető oldalán egy forgalmi sáv járható.
A Balaton irányába vezető oldalon két gépjármű ütközött össze, ezért torlódás alakult ki.
Pest megyéből járt a Békés megyei Gyulára egy férfi azért, hogy pénzt, illetve eladható dolgokat szerezzen.
Az 53 éves szárazdi férfi a baleset következtében életét vesztette.
A 2016. július 8. és 2016. július 10. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A 49 éves gyanúsított az édesanyját bántalmazta, majd pénzt vett el tőle.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, jutalmakat adott át.
Fülöpszállás közelében félpályán haladhatnak a közlekedők.