Idegesítette a kutyák ugatása
Egy gyulai férfival szemben állatkínzás vétség miatt indított nyomozását vádemelési javaslattal fejezett be a Gyulai Rendőrkapitányság.
Egy gyulai férfival szemben állatkínzás vétség miatt indított nyomozását vádemelési javaslattal fejezett be a Gyulai Rendőrkapitányság.
A rendőrök befejezték a helyszínelést Derecskén, az anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén.
A rendőrök befejezték a helyszínelést a 35. számú főúton.
Katonatelepről Nagykőrösig jutott a sofőr.
Két személygépkocsi ütközött össze Derecske belterületén.
A megalapozott gyanú szerint öt kerékpárlopás, egy gépjárműfeltörés és egy betörés róható annak a kecskeméti férfinak a terhére, akinek előzetes letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte.
A debreceni nyomozók bíróság elé állítást javasolnak két férfival szemben is, akik egy-egy személygépkocsin vezették le dühüket.
A rendőrség feloldotta a teljes útlezárást Zsadány és Mezőgyán között történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset helyszínén. A forgalom zavartalanul halad az érintett útszakaszon.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 35. számú főúton, Józsa és Debrecen között.
A rendőrök egy 15 éves fiú segítségével jutottak el a tettesig.