Legfrissebb híreink

Illegális migránsok Mór belterületén

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az autó vezetője és utasai megpróbálták kivonni magukat a rendőri intézkedés alól, de az egyenruhások menekülés közben elfogták őket.

Akció a föld alatt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK és a BKK együttműködésének keretében ezúttal az M2 metróvonalat ellenőrizték.

Tizenötmillió forint értékű csempészett cigaretta

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A barabási rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai közösen fogták el a csempészettel összefüggésbe hozható férfit.

Lezárt akta: nekiment a vonatnak

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak a figyelmetlen sofőr ellen.

Megtették, amit lehetett

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős asszonyról és beteg lányáról gondoskodtak a szentendrei rendőrök.

Lezárt akta: „Bizisten”-re mondta, hogy ártatlan

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök befejezték annak az 52 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint „Megöllek, nehogy sikítsál!” felkiáltással fellökött, fojtogatott, majd kirabolt egy idős asszonyt a Duna parton.

Amerre járt, lopott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nyolcrendbeli lopással és háromrendbeli csalással gyanúsítanak a rendőrök egy budapesti férfit, aki még unokahúga szalagavatójáról is más táskájával ment haza.

Országos határrendészeti összesítő

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. január 7-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 208 határsértőt tartóztattak fel és 154 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.