Legfrissebb híreink

Megtérés helyett betérés

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövető betört egy kaposvári templom épületébe, azonban meghiúsult a menekülési kísérlete, pár percen belül Castor, a nyomkövető kutya azonosította.

Ismét szemben a sztrádán

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A borsodi rendőrök máris bevonták három hónapos vezetői engedélyét és büntetőeljárást indítottak azzal a férfival szemben, aki miután észlelte, hogy rossz irányba halad az autópályán megfordult és szemben a forgalommal közlekedett az encsi lehajtóig.

Lezárt akta: „Régebben is vertem már el”

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök befejezték annak a 25 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint rendszeresen bántalmazta akkori élettársát, eleinte ököllel később már bottal is ütötte.

Illegális migránscsoportok Csongrád-Csanád megyében

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két csoportban újabb 24 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.

Elfogták, őrizetbe vették

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykőrösi rendőrök elszámoltatták azt a 18 éves férfit, aki a gyanú szerint több ingatlanba tört be, amit értékesnek látott vitte is.

Ing, nadrág, zakó és egy körözött

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A pestszentlőrinci körzeti megbízottak egy ruhásszekrényben találták meg a körözött nőt.

Light Friday Pest megyében

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A főkapitányság munkatársai is megtartották az ORFK-OBB országos láthatósági akcióját a megyében 13 helyszínen.

Egyenruhás életmentés

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei a mentőszolgálat munkatársaival közösen mentettek ki egy mozgáskorlátozott férfit és egy nőt, akiknek házában tűz keletkezett.

Akira hazatér

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Éjszakai szolgálatukat letéve találtak meg egy lopott kutyát a csepeli rendőrök. Utána megettek egy lángost, elfogtak egy betörőt, és visszaadták gazdájának a kutyát.