Körözött személy és túlsúlyos jármű Ártándon

A Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai egy körzött személyt fogtak el, és egy túlsúlyos jármű vezetőjével szemben intézkedtek az Ártándi Közúti Határátkelőhelyen.
A Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai egy körzött személyt fogtak el, és egy túlsúlyos jármű vezetőjével szemben intézkedtek az Ártándi Közúti Határátkelőhelyen.
Egy személygépkocsit vitt el a 27 éves férfi a tulajdonos engedélye nélkül, azzal Magyarnándorban autózott. A rendőrök az eljárás vizsgálati szakaszát lezárták.
Egyetlen lakcíme egy hajléktalan szálló volt, ott sem tartózkodott életvitel-szerűen, a szentendrei nyomozók ennek ellenére felkutatták és elfogták azt a 36 éves férfit, akit három betöréssel gyanúsítanak.
Nógrád megyéig mentek a monori nyomozók, hogy elfogjanak egy katalizátorlopásokkal gyanúsítható férfit.
A budapesti rendőrök őrizetbe vették a több hasonló lopással összefüggésbe hozható férfit.
A külföldiek jogellenesen jutottak be az ország területére.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 44 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A férfiak szír állampolgárnak vallották magukat, őket visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. szeptember 7-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 465 határsértőt tartóztattak fel és 251 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A rendőrök az M3-as autópályán, a Geleji pihenőben fogták el azokat az embercsempészeket, akik tizennégy illegális migránst szállítottak.