Vitt, amit talált

A tamási rendőrök néhány órán belül elfogták azt a simontornyai férfit, aki egy házból pakolta ki az ott talált értékeket.
A tamási rendőrök néhány órán belül elfogták azt a simontornyai férfit, aki egy házból pakolta ki az ott talált értékeket.
Luckyt egy nap alatt megtalálták a rendőrök, a lopás feltételezett elkövetőjét pedig gyanúsítottként hallgatták ki.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát a 24 és 30 éves berhidai lakosokkal szemben.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök vádemelést javasolnak a magyar férfi ellen.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 16 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A testvérpár különböző üzletekben vásárolt Oroszlány területén. A rendőrök azonosították és kihallgatták a tetteseket.
Emberölés miatt folyt eljárás.
A Dorogi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a járművezetővel szemben.
Ittas lehetett az a sofőr, aki az éjszaka okozott balesetet, mely kis híján tragédiával végződött.