Átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság által meghirdetett országos meseíró pályázat díjait

A zsűri a három kategória győztes mellett az egyik pályázatot különdíjjal ismerte el.
A zsűri a három kategória győztes mellett az egyik pályázatot különdíjjal ismerte el.
Az oroszlányi rendőrök reggel kábítószer birtoklása miatt, délután garázdaság miatt intézkedtek a 31 éves férfival szemben.
A tatabányai rendőrök őrizetbe vették azt a 24 éves férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett.
A 30 éves férfi a gyanú szerint összesen 11 alkalommal több mint 150 ezer forint értékben tankolt fizetés nélkül.
Szolgálatból hazafelé tartó kollégánk, Máthé Zoltán rendőr főhadnagy segített egy bajba jutott családon.
Az egri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy 71 éves nagyoroszi lakost hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, aki erőszakkal egy házaspár pénzét próbálta meg eltulajdonítani.
Vörös vércsét ütött el egy személygépkocsi az M35-ös autópályán. A sérült állatot a Hortobágyi Madárkórházba szállították az egyenruhások.
Adathalászatra és pénzmosásra szakosodott csalókat lepleztek le a komlói rendőrök.