Két eltűnt egy órán belül – a rendőrök hamar megtalálták őket

A kunszentmiklósi egyenruhások a 11 éves fiút fél óra alatt, a 73 éves férfit másfél óra alatt találták meg.
A kunszentmiklósi egyenruhások a 11 éves fiút fél óra alatt, a 73 éves férfit másfél óra alatt találták meg.
Kénytelenek voltak betörni a tűző napon parkoló autó egyik szélvédőjét.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
A gyanú szerint a két debreceni férfi alkoholt fogyasztott, mielőtt vezetni kezdett. Mindketten balesetet szenvedtek.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 30 éves helyi férfit őrizetbe vették a salgótarjáni nyomozók.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
A gyanú szerint a tulajdonos beleegyezése és érvényes vezetői engedély nélkül, ittasan vezetett gépkocsit a 23 éves mikófalvi férfi.
A rendőrök az elmúlt héten 1 halálos kimenetelű, 15 személyi sérüléses, illetve 33 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínénél intézkedtek, és 11 ittas sofőrt állítottak elő.
Az elmúlt 24 órában kerékpárosok, segédmotorosok és utasok sérültek meg a megye útjain.
Négy napon belül elfogták a tatabányai rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint egy dohányboltból ellopott egy pénztárcát.