Legfrissebb híreink

Aminek nyoma van, annak nyoma lesz

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A büntetőeljárás irataiba, a lefoglalt dolgok közé mindennek be kell kerülni, ami a bűnténnyel kapcsolatosan fellelhető. A nyomokat kutató, rögzítő bűnügyi technikusok szerepe kulcsfontosságú. Békésben most hét versenyfeladatban bizonyították, hogy felkészültek a hétköznapi kihívásokra.

Eljárás sértő posztok miatt

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy jászapáti nőt hallgattak ki gyanúsítottként interneten közzétett becsületsértő tartalmak miatt.

Lecsaptak az ólmosbotos behajtókra

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szemtanú bejelentése nyomán a rendőrök rövid idő alatt elfogták azt a két férfit, akik vascsővel és ólmosbottal (viperával) estek neki egy sértettnek, hogy behajtsanak tőle 2000 forintot.

Szomszédját támadta meg

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök rövid időn belül elfogták a rablót.

Rablás Salgótarjánban

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók őrizetbe vették a 44 éves tettest.

Rabló őrizetben

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy, az eladók védelmére siető férfit bántalmazott egy tolvaj Szombathelyen, rablás bűntette miatt indult ellene eljárás.

Lecsukhatják a rendőrautó-hamisítót

Zsaru Magazin

Chemnitz rendőrsége eljárást indított egy Mercedes tulajdonosával szemben, a céges kishaszongépjármű ugyanis nemcsak a megtévesztésig hasonlított a Németországban rendszeresített szolgálati járművekre, hanem megkülönböztető fényjelzést is használt. Ezért a férfi börtönbe is kerülhet.

Feltörték a kincsesládákat!

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei QR kóddal ellátott virtuális kincsesládákat rejtettek el a Tisza-tó körül és játékos keresésre hívták az itt élőket, ide látogatókat.

Volt barátnőjét bántalmazta

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.