Befejezett ügy
Rendőrkézen az öcsödi tanya fosztogatói.
Rendőrkézen az öcsödi tanya fosztogatói.
Nemcsak az órája ébresztette fel azt a prügyi sértettet, aki hajnalban azt látta lakásának ablakából, hogy egy férfi dühében éppen darabokra szedi az autóját.
A rendőrök azonosították és elfogták a karcagi lopás gyanúsítottjait.
A férfi egy előtte álló autóba rohant bele. A debreceni rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Két bűncselekmény elkövetése miatt körözték azt a 28 éves helyi lakost, akit a kecskeméti járőrök szombaton fogtak el.
Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője dr. Harkai István r. alezredest, rendőrségi tanácsost nevezte ki a Szegedi Rendőrkapitányság vezetőjének. A kapitány ünnepélyes keretek között vette át kinevezését.
A Csongrád megyei rendőrök egy román sofőrrel szemben intézkedtek túlsúlyos járművel való közlekedés miatt.
A barabási határátkelőhelyen keresztül akarta elhagyni országot a külföldi férfi.
A dunakeszi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A 47 éves férfi egy ártándi családi ház garázsából lopott el sarokcsiszolókat. A rendőrök hamar elfogták és gyanúsítottként kihallgatták.