Bíróság előtt felelt

A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki két parkoló autóból lopott, valamint két kerékpárt is eltulajdonított.
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki két parkoló autóból lopott, valamint két kerékpárt is eltulajdonított.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Korábban a rendőrségnél lévő szolgálati gépkocsikat, a jövőben a polgárőrség hasznosítja feladatai ellátásához.
A BRFK Nyomozó Főosztály nyomozói 7 hónap alatt befejezték annak a férfinak az ügyét, aki ítélethirdetést követően megütötte a biztonsági felügyelőt, elvette a fegyverét és megszökött a Fővárosi Törvényszék épületéből.
A kiskunfélegyházi rendőrök elfogták a csoportot.
A Komárom-Esztergom megyei rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy senki ne váljon bűncselekmény áldozatává.
A gyanúsított gondosan elrejtette az eltulajdonított eszközöket a saját udvarán. A püspökladányi rendőrök azonban megtalálták őket, a férfinak pedig lopás miatt kell felelnie.
Lezárult a TISPOL Focus on the Road (figyelem az útra) ellenőrzés.
Az összehangolt munka eredményeként a bejelentéstől számított három órán belül megtalálták az eltűnt férfit Szolnokon.
Artúr egy napon belül újra a gazdinál.