Fekete péntek Győr-Moson-Sopron megyében

Négy gyalogost ütöttek el zebrán az elmúlt 24 óra alatt. Mindannyian megsérültek a balesetekben.
Négy gyalogost ütöttek el zebrán az elmúlt 24 óra alatt. Mindannyian megsérültek a balesetekben.
Egy vasúti alkalmazott szólt a rendőröknek, akik elfogták az öt illegális migránst Debrecenben.
A sértett túlélte ugyan az akasztást, de maradandó fogyatékosságot szenvedett.
A budapesti rendőrök idén 4553 tábla csokoládét gyűjtöttek össze.
A szekszárdi rendőrök rövid időn belül előállították azt a tolvajt, aki a helyi kórház öltözőjéből lopta el az egyik ápoló bőrcsizmáját.
A tegnapi napon Bács-Kiskun megyében hatvan illegális migránst tartóztattak fel.
Csongrád megyében tizenkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, és egy embercsempészt is őrizetbe vettek.
Az ír férfi több mint három éve bujkált Budapesten, hazájában gyermekpornográfia miatt körözték.
A szervezet központi objektumában ma átadott tűzszerész kiképző központ olyan képzést folytató rendészeti létesítmény, amely az ún. piszkos bombák hatástalanításával foglalkozik.
A Szolnoki Rendőrkapitányság az állampolgárok segítségét kéri.