Hat határsértő Röszkénél
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A BRFK unokázós nyomozócsoportjának kollégái Pécelen fogták el azt a két férfit, akik ékszereket és pénzt csaltak ki idős emberektől.
A kőbányai rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A rendőrök Jász-Nagykun-Szolnok megyében is ellenőrizték a közlekedőket.
A Felsőzsolcai Rendőrőrs nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki saját kutyáját méltatlan körülmények között tartotta és bántalmazta.
Új bűnügyi vezető a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon, valamint két kapitányság élére is új vezető került.
Kép és a szöveg egysége jellemzi a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság legújabb balesetmegelőzési kisfilmjeit, amelyek először az interneten, majd a moziban, s most már az országosan is egyedülálló miskolci csúcsminőségű óriáskivetítőkön jelentek meg.
A kilencven fős állomány a zöldmezős beruházás eredményeképpen színvonalas, a mai kor követelményeinek megfelelő ingatlant vehetett birtokba.
Új bűnügyi vezető a megyei rendőr-főkapitányságon.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki több lopást is elkövetett Tiszaföldváron és Cibakházán.