Kistolmácson táboroznak

Változatos programok, élménypedagógiai játékok és túra is szerepel a hátrányos helyzetű fiatalok napirendjében.
Változatos programok, élménypedagógiai játékok és túra is szerepel a hátrányos helyzetű fiatalok napirendjében.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a debreceni nővel szemben, aki egy erotikus társkereső internetes oldalon, egy általa ismeretlen nő közösségi profilképeit sajátjaként használta fel.
A székesfehérvári rendőrök vádemelési javaslattal éltek egy 27 éves férfi ellen.
A nyomozást befejezve vádemelést javasolnak a kecskeméti rendőrök.
A tárnoki rendőrök fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint ittasan motorozott, ezen felül pedig egy bíróság által kibocsátott elfogatóparancs is érvényben volt ellene.
A rendőrök pár napon belül beazonosították és elfogták azt a férfit, aki két járókelő szatyrát lopta el a baranyai megyeszékhelyen.
A dunakeszi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy 53 éves helyi nővel szemben.
A gyanú szerint két gépkocsit is feltört a 22 éves helyi férfi.
Komárom-Esztergom megye egyik nagy forgalmú főútján tartottak ellenőrzést a rendőrök.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a férfi, akit a gyanú szerint élettársa szúrt mellkason Hajdúszoboszlón. Az 54 éves nőt őrizetbe vették a rendőrök.