Félpályás útlezárás a 44-es főúton
Anyagi káros baleset miatt félpályás útlezárásra kell számítania a közlekedőknek a 44-es számú főúton, a csépai leágazásnál.
Anyagi káros baleset miatt félpályás útlezárásra kell számítania a közlekedőknek a 44-es számú főúton, a csépai leágazásnál.
Telefonon kért segítséget az a miskolci nő, aki kerekesszékben ülő férjével akadt el a hóban. Göncruszkán pedig éppen időben érkeztek a rendőrök egy eszméletlenül földön fekvő férfihez.
A gyanú szerint a két farkaslyuki gyanúsított által ellopott tárgyakat a harmadik társuk kezdte el értékesíteni, de a kiskunfélegyházi rendőrök egy napon belül elfogták őket.
Megszűnt az útlezárás.
Kakucs térségében zavartalanul haladhat a forgalom.
A rendőrség vádemelést javasol egy tápiószőlősi férfi ellen, aki azért járt Gyulára, hogy templomokból lopjon.
Közlekedési baleset miatt forgalomkorlátozásra kell számítani Vas megyében.
Tiltott módon ejtett el, majd agyonvert egy őzet egy kispaládi férfi.
Kakucs térségében két jármű ütközött össze.
A rendőrök a helyszín közelében elfogták a budapesti férfit.