Torlódás az M3-as autópálya Pest megyei szakaszán
Egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött.
Egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött.
A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt és társát, akik úgy kötöttek sportfogadásokat, hogy azokat nem fizették ki. A nő azzal magyarázta a pénz eltűnését, hogy kirabolták.
A Komárom-Esztergom megyei rendőrök és a társszervek értékeltek.
Egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött Hetényegyháza térségében.
Beismerő vallomást tett a 32 éves elkövető.
A 83-as számú főút 59-es kilométerszelvényében, Győrszemere térségében minden forgalmi sávban zavartalanul haladhat a forgalom.
Egy busz hajtott az útpadkára Győrszemere térségében.
Kerékpárral is szabályosan.
A gyerekek közelebbről is szemügyre vehették a rendőr-és tűzoltó járműveket, a programok sorában pedig közös együttműködési gyakorlatot is láthattak az érdeklődők.
Az egyik vásárló közreműködésével a rendőrök negyedóra alatt elfogták azt a férfit, aki egy XIII. kerületi élelmiszerüzletben akart rabolni.