Késhegyig fajuló vita
A rendőrök még a helyszínen elfogták azt a férfit, aki Miskolcon, rövid vitát követően egy késsel többször megszúrva, életveszélyes sérülést okozott ismerősének.
A rendőrök még a helyszínen elfogták azt a férfit, aki Miskolcon, rövid vitát követően egy késsel többször megszúrva, életveszélyes sérülést okozott ismerősének.
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából hosszú ideje kiemelkedő szakmai munkát végző hivatásos állományú rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át kitüntetést, részesültek dicséretben, jutalomban.
Zavartalanul haladhat a forgalom.
Forgalomkorlátozásra kell számítani.
K. Bálint ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A 3-as számú főút balesettel érintett szakaszán a forgalom ismét zavartalanul haladhat.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Március 15-e alkalmából elismeréseket vettek át Baranyában.
Megpróbálta megvesztegetni a Nyíregyházán intézkedő rendőrt a papírok nélkül állatokat szállító külföldi.
A rendőrök Mezőkövesden fogták el azt a „dílert-párost”, akik a gyanú szerint saját maguk által Erdőbényén előállított kábítószert adtak el egy férfinak és egy nőnek.