Lopás Bonyhádon
A rendőrök előállították a 43 éves férfit, aki mécseseket, valamint művirágokat lopott egy bonyhádi temetőből.
A rendőrök előállították a 43 éves férfit, aki mécseseket, valamint művirágokat lopott egy bonyhádi temetőből.
Egy gépjármű kigyulladt, a rendőrök félpályán lezárták a főutat.
A megalapozott gyanú szerint hamis volt az aláírás a szerződésben.
A karcagi rendőrök őrizetbe vették azt a fiatalkorút, aki három kisújszállási fiatalt bántalmazott, majd a ruháikat és a cipőiket is elvette.
Vonat gázolta el a férfit.
A dunavarsányi körzeti megbízottak egy 61 éves nőnek segítettek.
Bucsek Gábor r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya 2016. március 10-én elismeréseket adott át a Rendőrségi Igazgatási Központban nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából.
Állománygyűlést tartottak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 31 éves férfit, aki a gyanú szerint két társával együtt parkoló tehergépkocsik rakteréből lopott.
A ceglédi rendőrök két helyi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.