Befejezték a helyszínelést Gyömrőn
A forgalom zavartalanul halad.
A forgalom zavartalanul halad.
Végső nyugalomra helyezték Dobos Imre r. alezredest, aki 10 évig volt a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vezetője
Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a monori rendőrök.
Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a ceglédi rendőrök.
Ismét zavartalan a forgalom az M6-os autópálya és az M0-ás autóút úgynevezett kollektor ágánál.
A debreceni rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint betört egy hétvégi házba.
Befejezte a rendőrség a nyomozást azzal a körömi fiatallal szemben, aki édesanyja adataival visszaélve kérelmezte az illetékes hatóságoktól, hogy különböző pénzbeli juttatásokat egy általa megadott, új lakcímre kézbesítsék.
A Készenléti Rendőrség járőrei Győr térségében elfogták azt az afgán férfit, aki nyolc migráns külföldre csempészéséhez nyújtott segítséget.
Egy napja körözték a tiszanánai férfit.
A bejelentést követő 24 órán belül elfogták a bicskei nyomozók azt a férfit, aki négy nagy értékű televíziókészüléket és öt számítógép monitort tulajdonított el abból a gyárból, amit hivatásszerűen őrzött.