A bíróság kereste őket
Debrecenben és Hajdúdorogon is elfogtak egy-egy férfit a rendőrök az ellenük érvényben lévő elfogatóparancs miatt.
Debrecenben és Hajdúdorogon is elfogtak egy-egy férfit a rendőrök az ellenük érvényben lévő elfogatóparancs miatt.
Egy személyautó és egy menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött össze Juta és Kaposvár között, a baleset helyszínén zavartalan a forgalom.
Egy személyautó és egy menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött össze Juta és Kaposvár között.
Az egyik várpalotai üzletbe ment be vásárolni a 44 éves helyi illetékességű nő, aki miután kiválasztotta az árut, közölte az eladóval, hogy annak árát később hozza és most fizetés nélkül fog távozni.
Zalai rendőrök helyszínelnek a zalakomári kihajtónál Budapest felé. A leálló és a lassító sávot lezárták.
A 2015. január 9. és január 11. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Négy férfi fizetett munkaadója üzemanyag kártyájával gázolajért, melyet saját célra használtak fel.
A szerb sofőr anyagi haszonszerzés céljából három koszovói férfi külföldre csempészéséhez nyújtott segítséget. Hegyeshalomban elfogták őket a rendőrök.
A rendőrök befejezték a balesetek helyszínelését Kunszentmárton külterületén.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársa határsértőket fogott el Szeged közelében.