Vádemelési javaslat a rablóval szemben
A gyanúsított Ebesen rabolta ki áldozatát. A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a vele szemben folytatott eljárást.
A gyanúsított Ebesen rabolta ki áldozatát. A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a vele szemben folytatott eljárást.
A balesetben egy 34 éves nyíregyházi férfi a helyszínen életét vesztette.
A budapesti sofőrt és szíriai utasait Hegyeshalomban tartóztatták fel a rendőrök.
A rendőröknek gyanús lett a villamosmegállóban várakozó férfi. Kiderült, hogy a hajdúhadházi lakos szatyra lopott mobiltelefonokat rejt. A nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást.
A gyanú szerint a férfi több alkalommal szegte meg a jogköréből eredő vagyonkezelői kötelezettségét.
Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2014. augusztus 5-én 10 óra 40 perc körüli időben. A helyszínelés és a mentés idejére a rendőrség a főutat teljes szélességében lezárta, a forgalmat Bándon keresztül terelték.
Brahiból emelt „barikádot” Szegeden 3 fiatal.
A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte a 27 éves terheltnek.
Elvette a sértett telefonját és bántalmazta őt, a rendőrök elfogták.
Idős úrtól lopott pénztárcát a fiatal fiú. A rendőrök elfogták.