Hétvégi ittas vezetők Győr-Moson-Sopron megyében
A szonda pozitív értéke miatt kerültek előállításra.
A szonda pozitív értéke miatt kerültek előállításra.
Előzetes letartóztatásba került az az ózdi támadó, akit rendőrök egy órán belül azonosítottak és elfogtak.
Egy személygépkocsi egy villanyoszlopnak ütközött a 4. számú főút Pallag és Bocskaikert közötti szakaszán.
A Debreceni Rendőrkapitányság bíróság elé állítást javasol három garázda férfival szemben.
A két férfi 2013 őszén Sárszentmihályon egy családi házba tört be. A székesfehérvári rendőrök befejezték az ügyükben folytatott nyomozást és vádemelést javasolnak ellenük.
A magasból zuhant a földre egy madárfióka. A Készenléti Rendőrség járőrei segítettek rajta.
Főként erről szól a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom megyei Területi Szervezete között kötött együttműködési megállapodás.
A turisztikai főszezonban strandrendőrök teljesítenek szolgálatot a Gyulai Várfürdőben. Az egyenruhások jelenlétükkel, bűnmegelőzési tanácsokkal és szükség esetén gyors intézkedéssel igyekeznek megelőzni, felderíteni az alkalmi lopásokat.
Háztetőre menekült a rendőrök elől, de elfogták.
A vádlottak padjára ülhet az a férfi, aki vezetői engedély nélkül, ittasan okozott halálos balesetet Szegeden.