Hamis rendszám
A zuglói rendőrök előállítottak egy férfit, mert az általa vezetett gépjármű hatósági jelzésének egyik karakterét megváltoztatták.
A zuglói rendőrök előállítottak egy férfit, mert az általa vezetett gépjármű hatósági jelzésének egyik karakterét megváltoztatták.
Hanukiákat és emléktáblákat rongáltak meg, elfogták őket.
Vádat emelhetnek a sofőr ellen.
Töretlen az együttműködés a rendőrség és a roma önkormányzatok között.
Erős forgalom várható a határokon az ünnepek ideje alatt.
Lopni akart egy családi házból a férfi. A hajdúdorogi rendőrök a Készenléti Rendőrség megerősítő erőivel közösen elfogták a tettest.
Egy férfi családi problémáira hivatkozva kidöntött a helyéről egy közúti jelzőtáblaoszlopot. Döntésével bűncselekmény elkövetésének gyanúsítottjává vált.
Egy 16 éves székesfehérvári fiú az utcán bántalmazott egy nála két évvel fiatalabbat. A Rendőrség befejezte a nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.
Záhonynál úszott át a Tiszán de a parton ágak közé szorult. Az ukrán férfi a kihűlés szélén állt, amikor a rendőrök rátaláltak. A járőrök szabadították ki, pokrócba burkolták és bevitték a kirendeltségre, ahova addigra kiérkezett a mentő is.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2013. nyarán a 46-os számú főúton. A rendőrség az ügyben a nyomozást lezárta.