Legfrissebb híreink

Halálos kimenetelű baleset a 36-os számú főúton

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 36-os számú főúton a 42. kilométerszelvénynél 2013. október 7-én 12 óra 32 perckor két tehergépkocsi frontálisan összeütközött.

Bíróság elé állítás lopás és testi sértés miatt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsított eljárásban folytatta le a nyomozást a Várpalotai Rendőrkapitányság azoknak a berhidai fiúknak az ügyében, akik több alkalommal is loptak egy családi házból, majd az egyik ágyba rajzszögeket rejtettek.

Megszúrta a szomszédját

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szomszédok közötti szóváltás tettlegességig fajult.

Rosszul döntöttek

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az „iszik, vagy vezet” szlogen helyett az „iszik és vezet” mellett döntöttek.

Vásárolta az érettségi bizonyítványt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta a közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.

Betörők őrizetben

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szegeden és Hódmezővásárhelyen is betörőt fogtak el a rendőrök.

Büntetőeljárás egy haláleset kapcsán

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kórházba szállítása után életét vesztette egy 18 éves lány, aki a rosszulléte előtt olyan társaságban szórakozott, ahol a gyanú szerint kábító vagy bódító hatású szert fogyaszthattak.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Halas Kamillát

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, girincsi lány eltűnése ügyében.

 

Nyerési esélytelenség

Amikor a boltból felhívnak, hogy nyertél, de kiderült, hogy veszítettél! Muszáj mindig résen lenni. Egy álnyeremény miatt úszott el közel 800 ezer forint.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik két férfi azonosításában, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy rollert loptak.