Elfogták, őrizetbe vették és előzetesbe került
Állampolgári segítséggel fogták el az elkövetőt Mezőtúron 2013. június 5-én délután.
Állampolgári segítséggel fogták el az elkövetőt Mezőtúron 2013. június 5-én délután.
A Szolnoki Járásbíróság 2013. június 7-én elrendelte előzetes letartóztatását annak a fiatalkorú elkövetőnek, aki ellen üzletszerűen szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás.
Rendezvény miatt torlódásra kell számítani Veszprém megye útjain.
A rendőrség ügyeletére 2013. június 7-én reggel érkezett bejelentés, mely szerint egy vajai házaspárra saját házukban, vérben fagyva találtak rá.
Megszűnt a félpályás útlezárás Balatonszepezd és Révfülöp között.
A Homokhátság bűnügyi és közbiztonsági helyzetét értékelték a térség polgármesterei, rendőri és polgárőr vezetői 2013. június 7-én a Mórahalmi Járási Közbiztonsági Fórumon.
Vadkendert termesztett a melléképületben, elfogták a rendőrök
Elfogták a szegedi rendőrök azt a 46 éves férfit, aki mintegy 4 méter hosszú vörösréz csatorna darabot távolított el egy szegedi házról 2013. június 6-án.
Különleges kérés érkezett a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálatához még 2013. májusában egy budapesti férfitől, amelynek során a balatonlellei rendőrök közreműködését, segítségét kérte.
Ötödik alkalommal rendezték meg a Rendőri Íjász Mesterlövő Bajnokságát. A helyszínt, mint eddig is a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központja biztosította.