A betörés helyszínén elfogták

A baktalórátházai rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.
A baktalórátházai rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.
A szécsényi nyomozók orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy 62 éves férfit.
Alig 24 óra alatt azonosítottak, elfogtak és előállítottak a hódmezővásárhelyi rendőrök egy helybeli férfit, aki láncfűrészeket lopott el egy udvarból.
Az egri nyomozók a lakosság segítségét kérik.
A tulajdonos észre sem vette, hogy elhagyta tárcáját, de a solti rendőrök ismét szemfülesek voltak.
A jármű vezetőjének 350 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki a biharkeresztesi rendőrök.
A sofőr ellen büntetőeljárás indult.
Hónapokon át lopott a két férfi a komáromi telephelyről, míg végül lebuktak.
Rablás miatt vettek őrizetbe egy kiskunfélegyházi férfit, aki bántalmazta egy helybéli kocsma idős tulajdonosát, miután nap mint nap nála italozott.
A csepeli rendőrök befejezték a nyomozást egy fiatallal szemben, aki a megalapozott gyanú szerint két autót ellopott, tizennyolcat pedig feltört. A bűncselekmények elkövetésében többször a testvére is segített.