Testi sértés miatt körözték

A biharkeresztesi rendőrök előállították a 39 éves férfit.
A biharkeresztesi rendőrök előállították a 39 éves férfit.
A Jászfényszarun történt családi veszekedés során használt fegyver nem okozott sérülést.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 20 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 11 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
Egy 37 éves férfit vettek őrizetbe a rendőrök, akinek a gyanú szerint több bűncselekmény elkövetése van a rovásán. A nyomozók kezdeményezik a helybéli letartóztatásának indítványozását.
A következő időszakban minden – a 2022-es országgyűlési választással kapcsolatos – rendőri szerv által kiadott közlemény, illetve tájékoztató ebben a tematikus menüpontban lesz megtalálható.
Menekülés közben áthajtott a mohácsi sétálóutcán is.
A fővárosi nyomozók klasszikus forrónyomos felderítéssel 72 órán belül elfogták a három „kötözős” rablót.
Két autónak is nekiment egy ittas sofőr Tatabányán.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.
Kilenc autót törtek fel és további öt járművet próbáltak kifosztani Baján. A rendőrök elfogták a gyanúsítottakat.