Nem menekülhetett – 15 percen belül elfogták

Két körözés volt érvényben a férfi ellen, aki kocsijával megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni akaró rendőrök elől Budapesten.
Két körözés volt érvényben a férfi ellen, aki kocsijával megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni akaró rendőrök elől Budapesten.
Járművezetéstől eltiltott személy vezette a balesetet szenvedett személygépkocsit.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az esztergomi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, azt a 28 éves férfit, aki takarítás közben egy orvosi rendelőből pénzt lopott.
A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást egy tavalyi élet ellenes ügyben. Egy 39 éves szigethalmi férfi bántalmazta 77 éves apját, aki később belehalt sérüléseibe.
Budapest rendőrfőkapitánya jutalomban részesítette a rendőrt.
Más gépkocsira kiadott rendszámot szerelt fel a járműre egy 42 éves férfi.
A Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai idén sem hagyták figyelmen kívül a közelgő ünnepeket.
A Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint a vezetés megkezdése előtt marihuánát fogyasztott.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság a képen szereplő férfi azonosításhoz az állampolgárok segítségét kéri.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság a fényképen szereplő férfi azonosításhoz az állampolgárok segítségét kéri.
A hosszúpályi rendőrök a 23 éves férfit még a helyszínen elfogták.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi rendőrei tegnap délután két budapesti lakos mentésére siettek.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, girincsi lány eltűnése ügyében.
Egy fővárosi, 19 éves lány és 50 éves anyja ruhaneműt, ékszert tulajdonítottak el egy kecskeméti boltból. Már nem először.
Amikor a boltból felhívnak, hogy nyertél, de kiderült, hogy veszítettél! Muszáj mindig résen lenni. Egy álnyeremény miatt úszott el közel 800 ezer forint.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A gyöngyösi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 33 éves férfi megtalálásában.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik két férfi azonosításában, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy rollert loptak.