Rendőrségi kommentár
A Magyar Narancs cikkéről – kicsit másképp.
A Magyar Narancs cikkéről – kicsit másképp.
A kéziásóval készült alagutakat nem a földikutyák ássák a határkerítés alatt. Nem is a rendőrök.
Az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai fokozott ellenőrzést hajtottak végre.
Tehergépkocsi ütközött össze egy személyautóval a Mezőkovácsháza és Kaszaper közötti úton. A balesetben a teherautó sofőrje könnyebben, míg a másik jármű vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A fonyódi nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.
Nyomkövető kutya segített az elfogásban.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Ásotthalomnál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.
A Kaposvári Rendőrkapitányság a cég alkalmazottja ellen lopás bűntett elkövetése miatt indított eljárást.
Jogellenesen jutott be az ország területére négy szír férfi.
A közúti ellenőrzések folyamatosságát jól jelzi, hogy a rendőrök az elmúlt napokban, több ittas sofőrt is kiszűrtek a forgalomból Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain. Az esetek közt volt egy betonmixeres, egy locsolókocsis, és egy vezetői engedély nélkül motorozó férfi is.