Azt hitte a haragosáé, ezért eltolta, a rendőrök rájöttek

Egy dombóvári férfit gyanúsítanak azzal, hogy egy helyi társasház udvarán leállított motort ellopta.
Egy dombóvári férfit gyanúsítanak azzal, hogy egy helyi társasház udvarán leállított motort ellopta.
A külföldiek illegálisan lépték át a magyar–román államhatárt Békés megyében.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai egy 32 éves maróci sofőrt hallgattak ki gyanúsítottként.
Bognárné Sulyok Andrea rendőr alezredes és Kleinné Szontág Erzsébet rendvédelmi igazgatási alkalmazott is elismerést kapott a Rendőrség Napja alkalmából.
Egy férfi dulakodás közben megszúrta vitapartnere lábát egy késsel, majd később két nő is beszállt a verekedésbe Lánycsókon.
Fejér, Vas, Zala és Veszprém megyei rendőröket díjaztak.
A komáromi nyomozók kihallgatták a 43 éves tettest.
A nyírábrányi rendőrök a közel 300 kilogramm vágott dohányt átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.
Káli Sándor r. alezredes.
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 64 éves takácsi lakossal szemben folytatott.