Legfrissebb híreink

Egyedül próbálkozott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.

Súlyos testi sértés Tolnán

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolnai Rendőrőrs befejezte egy 17 éves férfival szemben indított ügy vizsgálatát.

Néhány órán belül megtalálták

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesülettel, az értényi, a magyarkeszi és a nagykónyi polgárőrökkel közösen végzett kutatás eredményeként találták meg a tegnap délután eltűnt budapesti nőt.

Két embert megszúrt és magát is megsebesítette egy 17 éves fiú

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók elfogták azt a 17 éves fiatalembert, aki a bűnügyi felügyelete helyéül kijelölt lakásban levágta lábáról a nyomkövető eszközt, a lakást elhagyta, majd megszúrt egy lányt és annak édesanyját; végül saját magát is megsebesítette.

Nem adta meg az elsőbbséget

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy motoros súlyos sérüléseket szenvedett. A püspökladányi rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Ablakon be, ablakon ki

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri járőrök egy órán belül elfogták a lopással gyanúsítható nőt.

A biztonsági öv buktatta le

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök előállították azt a tatabányai férfit, aki nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel.